Újévkor szokás új vállalásokat tenni. A rendszeres mozgás igényének megfogalmazása az egyik ilyenkor divatos fogadalom. 2015 az olimpiai kvalifikáció éve lesz, szinte minden sportágban érvényesülni fog az olimpiák hármas jelszava: gyorsabban, magasabbra, erősebben!

Dunaújvárosban január első hétvégéje immáron évek óta a sporté. Az ország három legnagyobbja közé növekvő Carissa Kupa sportértéke mellett karitatív jellegével is kimagaslik a tömegsportrendezvények közül. Idén a főszervező DLSZ jóvoltából – az oktatási intézmények támogatását és a kórházi CT-készülék megvásárlását követően – újraélesztő készülékre gyűjtöttek. Az összefogásnak köszönhetően sikerült is megvalósítani a kitűzött célt, sőt a befolyt adományokból két defibrillátorral gazdagodhat városunk lakossága. A tornán azonban azt is jó volt látni és megtapasztalni, hogy a közösség ereje milyen más csodákra is képes. A csapatokban a közös célokért együtt küzdöttek a különböző baráti társaságok, soraikban számos vasműssel.
De azonnal eszembe jutott a többi gyári „sportőrült” is. A sárkányhajós, a hegymászó, a túrázó, a kerékpáros, a futsalos, a karatéka, a súlyemelő, a birkózó, az erősember, s hosszan folytathatnám a sort. Ők tudják, ismerik a titkot, amiért a napi kemény – sokszor fizikai – munka után sem restek tréningruhát húzni. S talán ez a sport igazi ereje.

Szóládi Zoltán

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás