A Szerkesztő üzenete

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, még a levegőnek is más illata van, mint néhány héttel ezelőtt. Felébredünk lassan a kicsit unott téli nyugalomból. Hétvégenként megindul a kertészkedők lelkes hada a kiskertek felé, ki a négy fal közül, a lélekgyógyító napsütésbe. A Duna-parton is megszaporodik a télen csak elszánt fanatikusokból álló futók tábora, itt is, ott is feltűnik egy-egy újabb próbálkozó, akit a jó idő csábított mozgásra.
Én is a lábaimban érzem ilyenkor már az út hívását. Menni kell, ha jut rá idő, nem gondolkodva, nem rágódva problémákon, megoldani való feladatokon, csak csendben hagyni, hogy a menetrendszerűen megérkező, jóleső fáradtság tisztára mossa az ember fejét.
Hogy mi a jó a gyaloglásban, a testet-lelket átmosó, saját magunknak ajándékozott órákban? Márai Sándor szavait kérem kölcsön a válaszhoz:
„Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben.”

Szilágyi Irén

Egy nemrégiben történt helyi tűzesetről dunaújvárosi ismerősöm a Münchenben élő lányától értesült, merthogy a világhálón azonnal szétszaladt a hír. A társasházban egymástól pár lépésre lakó nyugdíjas barátnők már nem nagyon járnak össze, inkább telefonon beszélgetnek egy kicsit esténként. – Biciklizni és telefonozni szeretek a szabadidőmben – mondja az alsós kisdiák, és ez utóbbi nem szóbeli kommunikációt jelent, hanem internetes böngészést, játékokat, üzenetküldést.
Történelmi távlatban mindössze pillanatoknak számító idő alatt óriási fejlődésen ment keresztül az információcsere, túlzás nélkül nevezhetjük forradalminak a változás sebességét. E folyamatokkal párhuzamosan az USA negyvenkét államában már évek óta nem oktatnak folyóírást az iskolában. Harmadik osztálytól viszont kötelező a tízujjas gépelés, mert minden leckét úgy kell majd beadni. A jövő tanévtől változik a finn tanterv is, onnantól kezdve már nem fogják erőltetni a kézírást az elsősöknek, helyette gépelést tanulnak. Szerintük a gépírás ma már fontosabb képzettség, és az iskolának az a dolga, hogy a mindennapi életben szükséges tudást adja át a gyerekeknek. Az irányvonal, a döntések helyességéről megoszlanak a vélemények: vannak, akik üdvözlik, mások szerint ezek miatt lesz vége a civilizációnak. A választ az idő adja meg…

Szirmai György

Külföldi ösztöndíjakról, munkákról, pályázatokról folyt a szó a vasárnapi családi ebédnél. Miközben hallgattam gyerekeimet, eszembe jutott a három évvel ezelőtti karácsonyeste. Ugyanennél az asztalnál ültek a barátok: az ukrán Dima és Valeriy, a litván Jüszke, a francia Elodie, a chilei Sebastian, a német Heinrich, a jordániai Muath, az orosz Olga, a bolgár Iva és egy török fiú. Kavargott a közös angol és német nyelv, előkerült egy gitár, őszinte örömünnepet teremtettek percek alatt. Megérintett elevenségük, rugalmas világlátásuk. Számukra a távolság ma már csak egy adat az utazáshoz. Ki muszájból, ki kíváncsiságból, ki önmaga-próbáló módon járja azóta is Európát, Ázsiát, Amerikát. Másként akarják megismerni a világot, mint szüleik, nagyszüleik. Számukra természetes, hogy ezer kilométereket utaznak egy távoli beruházáshoz hatalmas berendezések, vagy akár apró, személyes használati tárgyak. Tudatosan tesztelik a felkínált lehetőségeket, miközben keresik a méltó munkát, környezetet. Nemcsak a maguk között használt nyelv közös, hanem a gondolkodásuk is, legyenek gyökereik bármilyen távol egymástól. Más világot remélnek, mint amilyenre a mi álmainkból futotta.
Kaszás Éva

Újévkor szokás új vállalásokat tenni. A rendszeres mozgás igényének megfogalmazása az egyik ilyenkor divatos fogadalom. 2015 az olimpiai kvalifikáció éve lesz, szinte minden sportágban érvényesülni fog az olimpiák hármas jelszava: gyorsabban, magasabbra, erősebben!

A sokat látott kis mozdony büszkén feszít új, méltó helyén, a Vasmű úton, megszépült „ruhája” fényesen csillog a napfényben. Kezdetben csak néhányan voltak, akik megérezték: a leharcolt jármű sokkal több, mint csupán rozsdás fémtömeg. Megtestesíti egy város szép emlékeit, régi mosolyokat, önfeledt perceket. A megújításra készülődő néhány ember társakra, segítő intézményekre, cégekre talált: példás módon vette ki részét a munkából az ISD Dunaferr Zrt. is. Bebizonyosodott, hogy megteremthető az összefogás, ha értelmes, előremutató célokért kell szövetkezni. Egy másik, Mukinál jóval nagyobb, de szintén sok kalandot megélt monstrum is található a városban, amely ugyancsak az összefogás
erejét hirdeti: az újjáépített I. számú nagyolvasztó. Kitartó, szívós munka kellett, míg a leállítástól eljutottunk a jelenleg folyó próbaüzemig. Kezdetben szinte reménytelennek tűnt itt is az újraindulás, de ebbe sokan nem nyugodtak bele. Társakat, szövetségeseket kerestek és találtak, addig érveltek, terveztek, szerveztek, amíg közös áldozatok, kompromisszumok árán célba értek. A kohó ugyan nem játszótér, és a Mukin hancúrozó gyerekeknek most még nem is
kell tudniuk, de ez a megújítás sokkal fontosabb.
Meghatározza az ő jövőjüket is.
Szirmai György

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás