Mankovics László (középen) fiával és párjával Svájcban

AKIT RABUL EJTETT SVÁJC VARÁZSA
A Holnap Magazin kiadó gondozásában tavaly karácsonyra jelent meg hideghengerműs kollégánk, Mankovics László könyve, Svájc, a beteljesült álom címmel.
Ez alkalomból beszélgettünk a szerzővel.

Hideg szél fújt, alig valamivel volt több három foknál. Összehúztam magamon a kabátot, amikor megláttam szembejönni. Egy vékony, kapucnis pulóver volt rajta csupán. A legkeményebb fagyban sem viselt mást, nem igényli… Mankovics Laci régi barátom. A Hideghengerműben egy darabig együtt dolgoztunk, ő még mindig ott van. A könyv kapcsán beszéltünk meg találkozót törzshelyén, az Édes presszóban. Hozzászoktam, hogy bírja a hideget, de most őszintén belém nyilallt a fájdalom ettől a látványtól.

– Te aztán nem aprózod el – mondtam hitetlenkedve, miközben üdvözöltük egymást. – Hogy lehet így kibírni? Anyukád nem tanított meg, hogy rendesen öltözz fel?
– Ez neked hideg? – kérdezte kaján vigyorral és intett, hogy lépjek be, majd nevetve hozzátette: a hegyekben hozzászokik az ember.
– Sajnos, nem túl gyakori, hogy dunaújvárosi szerző új könyvéről beszélgethetünk – jegyeztem meg, miután belekortyoltunk a forró kávéba.
– Ezt én is sajnálom, pedig tudom, hogy nagyon sok tehetség van a városban. Fontos, hogy én nem tartom magam tehetségesnek, mindössze írtam egy könyvet, ami mások véleménye szerint véletlenül jól sikerült.
– Hát igen, a szokásos szerénységed... Volt szerencsém elolvasni a könyvet. Azt kell mondanom, nem hétköznapi útikönyv. Valójában olyan érzésem volt, hogy nem tudom letenni, minden fejezet után tovább akartam olvasni. De kezdjük az elején: mióta tart nálad ez a Svájc-őrület?
– Gyerekkorom óta imádom ezt az országot.
– Nem a legolcsóbb hely…
– Értem, mire gondolsz. Egyetértek veled, de amíg mások Görögországra, a horvát tengerpartra vagy egy gyönyörű afrikai útra gyűjtenek, addig mi a hegyekbe vágyunk. Amíg másnak Barcelona vagy Párizs, addig nekünk Interlaken, Luzern vagy Saas-Fee. Valóban nem olcsó az ottani élet, nem is járunk minden évben.
– Hányszor voltál már ott?
– Tizenegy év alatt négy alkalommal. Legutóbb Milán fiamat látogattuk meg három napra tavaly júniusban, ő Lausanne-ban tanult fél évig az UNIL-on.
– Hogyan került oda a srác?
– Az ELTE környezettudományi szak elvégzése után, mesterképzés előtt felajánlottak neki egy fél éves svájci ösztöndíjat.
– Ez igazán irigylésre méltó. Gratulálok! Egyébként mikor voltatok először Svájcban?
– Első alkalommal 2006-ban. Sokan síelni járnak oda, én még mindig azt vallom, hogy Svájc nyáron a legszebb. Erre a legékesebb bizonyíték a könyvem. És az a legjobb, hogy ilyenkor sem kell lemondanunk a hó élvezetéről!

A kötet a Líra könyvesboltjaiban megvásárolható

– Miért gondoltad úgy, hogy meg kell írnod ezt a könyvet?
– Először jegyzeteket készítettem a helyszíneken, nem gondoltam, hogy könyv készülhet belőle. Csak úgy, magamnak írogattam. Aztán családom és néhány lelkes barátom, akik elolvasták, többet láttak benne és biztattak, hogy folytassam. Elkészítettem egy piszkozatot, hogy hogyan nézne ki, ha megírnám egy történet formájában. Röviden ennyi. Szeretek írni, állítólag fogalmazni is elég jól tudok.
– Igen, ahogyan olvastam, szinte magam előtt láttam a helyszíneket. Sokat segítettek ebben a kiváló minőségű fotók is.
– Örülök, hogy így gondolod – mondta szerény mosollyal. – Szinte minden képet Milán készített.
– Még most sem értem teljesen, hogy miért éppen Svájc?
– A könyvemben is idézem Márai Sándort, aki azt mondta: az ember azért utazik, hogy önmagával találkozzon. Ezzel maradéktalanul egyetértek. Ahhoz, hogy megtaláljuk a belső egyensúlyt, meg kell ismernünk önmagunkat, tanulnunk kell folyamatosan. A tapasztalás, a szép iránti fogékonyság adhat csak lelki nyugalmat. Nekem Svájc ezt jelenti.
– Ezek szerint te vagy a legnyugodtabb és legboldogabb ember a világon?
– Szó sincs róla, de néha, amikor nem vagyok ura a gondolataimnak, ezekbe az emlékekbe kapaszkodom, és nekem segítenek. Képzeld el magad egy havas hegyekkel körülvett, kristálytiszta tengerszem partján. Egyedül vagy és úgy érzed, hogy ott minden a tiéd.
– Az első, Svájchoz köthető élményed?
– Már gyerekkoromban is nagyon szerettem olvasni. Egyszer olvastam egy cikket és láttam néhány képet Zürichről, rögtön beleszerettem. Érdekelni kezdett az ország kultúrája, természeti adottságai és egyáltalán mindaz, amit felénk közvetít. Ebben a rögeszmés szeretetben szerencsére a családom is támogat, akiket hamar megfertőztem. Emlékszem, amikor először kiléptem Zürichben a vonatból, az volt az első gondolatom, most akár ki is toloncolhatnak az országból, nem bánom, mert már svájci földet érintett a lábam.
– A legkedvesebb emléked?
– Hát, abból van néhány! Képtelen vagyok választani… Az első alkalom, amikor nyáron hógolyózhattam a Hohsaason, amikor először megláttam Luzernben kedvenc műalkotásomat, az Oroszlános emlékművet, a feledhetetlen két éjszaka a luzerni börtönszállóban, de említhetném akár a kristálytiszta tavakat, folyókat, a jégbarlangokat, a több száz vízesést, a libegőket, vonatokat, Genfet, a Schilthornt, a Matterhornt vagy a Rajna-vízesést. És még hosszan sorolhatnám.
Bármikor is jön el az ideje, hogy távoznom kell ebből a világból, elégedetten és nyugodtan lépek át a kapun, mert szívemből hiszem, hogy Svájcot a Mennyországról mintázták.
Kállai Félix

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás