Hírek

Ismét távozott közülünk egy korábbi, meghatározó vasműs vezető.

Az idei évben a munkanap-áthelyezések miatt több hosszú hétvégénk is lesz – igaz, ezért „cserébe” szombati munkanapokkal is számolnunk kell. Az első hosszú hétvégén már túl is vagyunk, hiszen január elseje idén hétfőre esett. Az év további részében az ünnepi hétvégék a következőképpen alakulnak:

Pótolhatatlan veszteség érte városunk művészeti életét: 2018. január 21-én elhunyt Birkás István festőművész, szobrászművész. A vasműhöz is több szállal kötődő alkotó Kunmadarason született 1947-ben. 1966-1969 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Kádár György és Szabó Iván tanították.
Életének 72. évében elhunyt Király László, a Dunai Vasmű volt vasszerkezetgyártó üzemének nyugállományú üzemvezetője.

A rendezvényen László Ferenc egységvezető tartott fényképes beszámolót az év eseményeiről, majd kitüntetések átadására került sor. ISD DUNAFERR Kiváló Dolgozó lett Ancsa Attila, az öntödeüzem öntvénytisztító műhelyének művezetője. ISD DUNAFERR Zrt. Kiváló Dolgozó oklevelet vehetett át Péja Csaba, a lakatosüzem szerszámgépjavító műhelyének csoportvezetője, művi Elismerő Oklevélben részesült Csesznek Ferenc, a mechanikaüzem forgácsolója. A mintegy ötven fő részvételével megrendezett évzáró finom menüje pörkölt és töltött paprika volt.

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás