Pierre-Auguste Renoir: Az evezősök reggelije (1881)

A diploma megszerzése után Eszter útja egyenesen a gyárba vezetett. Gyakornokként végigjárta a teljes vertikumot, hogy egészében lássa a majdani feladatokat. Ahogy múltak az évek, egyre izgalmasabbá váltak a munkái, ráadásként folyamatosan képezte magát. Életébe az is belefért, hogy két fiúgyermeknek életet adjon, hogy azután családi összefogással, türelemmel és szeretettel felneveljék őket. Most már a maguk útját járják, keresik az életben a boldogulásukat. Eszter úgy látja, hogy ebben a derék csapatmunkában megtanították nekik az apró örömök felfedezésének képességét, átadták számukra a világ jobbításának szándékát.

 

Eszter mostanában a süteményeivel jobbítja a világot. Sok mindennel próbálkozott, mire eljutott a felismerésig: sütni jó! Adventhez közeledve, volt kolléganőjének, Katinak egyszerű csokoládé-, kedves szomszédjának, Istvánnak bécsi mák-, a megözvegyült Zsuzsa mamának csodás diótortát alkotott születésnapjára.
Ünnepváró hangulatában advent első vasárnapján „tönkölybúzás mécsesek” sütéséhez támadt kedve. Ehhez a művelethez a férjét is befogta, akire a kertjükben álló hatvanöt éves mandulafa csonthéjú termésének feldolgozását bízta. A többi teendő őrá várt: 35 dkg tönkölylisztet 1 csapott teáskanál sütőporral elkevert. Hozzáadta az 5 dkg mandulaforgácsot, 10 dkg cukrot, 1 csomag vaníliáscukrot, 1 csipet sót, 1 tojást, 20 dkg vajat. Ezeket tésztává dagasztotta, utána fél óráig hűtőben pihentette. A tésztát centiméter vastagra nyújtotta, majd mérnöki pontossággal 3,5 cm átmérőjű köröket szaggatott. Közepükbe mandulaforgács fogantyúkat illesztett, ezek lettek a mécses „lángjai”. Az adagokat az előmelegített sütő közepes fokozatán 10 perc alatt kisütötte.

Abban a korban lett munkavállaló Eszter, amikor még az állami nagyvállalatnál tárt karokkal fogadták a csillogó szemű, diplomás pálya­kezdőket. Nyitott kapukat döngettek, különösebb akadálya nem volt az elhelyezkedésüknek, sőt, a bent maradásuknak sem. Aki akart, szárnyalt, aki csupán szerényen tette a dolgát, az is megtalálta a számítását. S ahogy teltek-múltak az évek, kezdtek összekuszálódni a szálak. Mind több lett a bizonytalanság az életben, és erősödött a félelem attól, hogy nem lesz rájuk szükség, hogy megszűnik a munkakörük, a munkahelyük, így menniük kell. De hová? – merült fel a vészjósló kérdés többekben.

A sütés örömében és ajándékozásában látja a szebb jövőt Eszter. Az édes és a sós süteményekben, bár eddig az édesekben ért el nagyobb sikereket, a sósakban még szerény a tapasztalata. Advent második vasárnapján igencsak jókedvre derítette barátait vicces mézeskalács emberkéivel. Íme, a recept, ami mentén életet lehelt az apró kis lényekbe: a mézet a nádcukorral, a vaníliás cukorral és a vajjal egy főzőedényben olvadásig keverte. A lisztet a szódabikarbónával vegyítette, amihez tojást, tejet, mézeskalács fűszereket adott, aztán az iménti masszával vidáman összedagasztotta. A kisebb adagokat fél centiméteres lappá nyújtotta, a figurákat kiszaggatta. Megsütötte, de nem megette, hanem kihűlés után egyesével, mosolygós emberkékké varázsolta őket.

A gyári változások után Eszter nem egy kollégája kereste a maga útját, pontosabban útleágazását a folytatáshoz. Csalódott pályatársai haragudtak a világra, hiszen ők még úgy tanulták, hogy ha valaki letesz az asztalra valamit, ha áldozatot hoz valamiért, azért cserébe köszönet jár, nem pedig kilátástalanság. Értetlenül álltak a szép új világ átláthatatlan sűrűjében, amikor a bizalom megszerzésének és megtartásának új szabályait kellett elsajátítaniuk. Lehet, hogy az új szabályok mégis­csak a régiek? – merült fel némelyikükben a kérdés.

Eszter eldöntötte, hogy a süteményeivel édesíti saját és környezete szeretetünnepét. Mert milyenek lennének az ünnepek a frissen sütött illatos, zamatos sütemények nélkül? Például a karácsonyi kuglóf nélkül, amit advent harmadik vasárnapján készített el. Fellapozta édesanyja receptes füzetét, ahová dőlt betűinek lendületével, évekkel ezelőtt papírra vetette a kedvenceit. Eszter könnybe lábadt szemmel próbálta követni a kuglófos receptet: „Keverd habosra a margarint és a marcipánt. Fokozatosan add hozzá a cukrot, a vaníliát, a reszelt citromhéjat, a sót, az őrölt kardamom és a szerecsendió keverékét, addig keverd, míg sűrű masszát nem kapsz. Add hozzá a kikevert tojássárgájákat, majd a habbá vert fehérjéket. Végül forgasd bele az aszalt áfonyát és a sárgabarackot. Az így nyert masszát kuglófformában lassú fokozaton, közel egy óra alatt süsd ki. Jó étvágyat kívánok!” Ennél az utolsó sornál emlékezetéből felidézte édesanyja hangját és a rá annyira jellemző nevetését… Eszter elgyengült, de aztán erőt vett magán. Hiszen Karácsonyig még ezernyi teendő vár rá!

Szente Tünde

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás