Hieronymus Bosch: A gyönyörök kertje, részlet (1480 körül)

Van úgy, hogy az ember életébe belép egy madár, egy aranyos kisbagoly. Színes, szépséges és valamely nagyon távoli, ismeretlen kultúrából érkezik. Már egy hét után azt érzed, hogy ő egy galamblelkű bagoly, igazi melegszívű, jó lélek. Az egyszeri ember tudja, hogy az élet útján haladva jöhetnek vele szembe jó és rossz tanítók, de a lényeg, hogy tanítsák valamire, valami fontosra. Ez a szelíd kismadár is tanítani, adni jött a kicsit naív, de azért felvilágosult ember életébe.

Megtanította, hogyan kell szeretni a szülőket, nyugodt szívvel megajándékozni önmagadat és időt hagyni a pihenésre. Az egyszeri ember szülei már idősek, és bizony egy betegség miatt vagy egyszerűen csak az öregedés folyamatában az anyukák, apukák újra kisbabává válnak. Úgy totyognak, beszélnek, esznek, mint egy apróság, és olyan gyermeteg mosolyuk lesz, mint kicsi korukban volt. Ilyenkor érkezik el az ideje annak, hogy a felnőtt gyermekeik visszaadják a kapott törődést. Sok figyelemmel, nyitott szívű meghallgatással és sok-sok nyugodtan együtt töltött idővel.

Azt is megtanította a kisbagoly, hogyan kell lelkiismeret­furdalás nélkül kényeztetni önmagadat, hiszen ez igazán nagyszerű dolog. Nem kell spórolni, mert az édes, finom és számodra értékes tárgyakat és tevékenységeket egyszerűen megérdemled. Főleg akkor, ha dolgos, aktív néha már-már terminátor üzemmódban éled az életed.

Megtanította azt is, hogyan kell pihenni. Tudd meg te is, kedves Olvasó – főként, ha az eddigiekben magadra ismertél –, hogy létezik igazi „pizsamanap”! Amikor reggel felébredsz, a szobádban, a teraszon vagy a kertben megiszod a kávédat, és utána visszafekszel az ágyba. Olvasol vagy visszaalszol, vagy csak önmagában – a zene szépségéért, lüktetéséért – zenét hallgatsz vagy egyszerűen csak létezel.
Persze, az egyszeri embernek meg kell élnie mélységeket és magasságokat is ahhoz, hogy a tanítás tanítássá váljon. Az ősi magyar hiedelemvilágban a bagoly a rossz idő közeledtét jelző vészmadár vagy akár halált kiáltó őrszem, de a sötétségben tisztán látó, megvilágosodott ember jelképe is egyúttal. A kettőség ott van mindenben és mindenkiben. Neked, kedves Olvasó csupán annyi a dolgod, hogy néhány lépést hátralépve, minden történetben meglásd a tanítást.

Tóth Szilvia

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás