A Dunaferr által odaítélhető elismerések kétségkívül legmagasabbika a Dunaújváros és a vasmű történelmének emblematikus alakjáról, Borovszky Ambrusról elnevezett díj.

 

Olyan vezetők vagy kiemelt szakemberek kapják, akik életútjuk során, vagy egy hosszabb időszak eredményeként a társaságcsoport szempontjából meghatározó gazdasági, műszaki, fejlesztési munkát, illetve vezetői tevékenységet végeztek, szakmai pályájuk során munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a társaságcsoport eredményes működésének, fejlődésének biztosításához.
2017-ben a Borovszky-díj kitüntetettje Gyerák Ta­más, az ISD Dunaferr Zrt. főmérnök-helyettese, az Acél­mű gyárvezetője lett.
– Milyen inspirációk hatására választotta annak idején éppen a kohász szakmát?
– Szabolcs megyei lévén nem sok fogalmam volt a kohászatról, először villamosmérnöknek jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetemre, de oda nem vettek fel. Utána egy lengyelországi egyetem metallurgus képzését választottam, a felvételi eredményeim alapján be is kerültem a legjobb négy közé, de csak ketten mehettek Lengyelországba. Viszont a pontszámok alapján felvételi nélkül bekerülhettem a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, így a tanulmányaimat ott folytattam és 1979-ben okleveles kohómérnökként léptem ki az egyetem falai közül. A képzés során szakot is kellett választani, én az acélgyártás mellett döntöttem.
– Az első munkahelye a Dunaferr lett?
– Igen, különösen a lakáshoz jutás lehetősége szólt Dunaújváros mellett. Mint akkoriban mindenki, én is gyakornokként kezdtem az Acélműben, majd 10 hónap után bevonultam a sorkatonai szolgálat letöltésére. Sajnáltam ezt az időszakot, mert éppen akkor zajlottak a konverter küszöbön álló beindításával kapcsolatos képzések, így abból ki kellett maradnom, kénytelen voltam a későbbiekben önállóan pótolni a szükséges ismereteket. Leszerelés után, 81-ben előbb vizsgát tettem acélgyártásból, majd a Siemens-Martin acélgyártás területére kerültem műszakos művezetőként a kemenceüzembe. Szerettem a szakmámat, hamar be tudtam illeszkedni, elfogadtak a munkatársak. A következő évben az öntő-kokillacsarnok üzemvezetője lettem, majd 1984-ben a FAM üzemvezető-helyettesének neveztek ki. 1989-ben az Acélmű műszaki osztályára helyeztek osztályvezető-helyettesnek, ahol a FAM-korszerűsítés előkészítésén, valamint a szekunder-metallurgia rendszerén dolgoztam. Az Acélművek Kft. 1991-ben történt megalakulását követően gyárvezető-helyettesi minőségben, műszaki vezetőként, majd termelésvezetőként tevékenykedtem Bánkúti János gyárvezető mellett, akinek nyugállományba távozását követően előbb megbízottként, majd 2007 februárjától kinevezett gyárvezetőként látom el az Acélmű irányítását. 2013-ban az akkori főmérnök távozásával felkértek, hogy a tevékenységi köröm megtartása mellett vállaljam el a főmérnöki teendőket, vagyis a vállalat műszaki irányítását is, amelyet egészen idén májusig, az új főmérnök kinevezéséig el is láttam. Főmérnök­helyettesként munkaügyi szempontból továbbra is hozzám tartoznak a gyártóművek, illetve egyebekben segítem a főmérnök munkáját.
– Az acélgyártásban eltöltött 38 éve tükrében milyen kiemelkedő jelentőségű eseményekre emlékszik szívesen?
– Az elsők között volt az ISO 9002 minőségügyi szabvány, később az ISO 9001 bevezetése, amelynek a jelentőségét tükrözi, hogy enélkül ma már a termékeket el sem lehetne adni. Meghatározó döntés volt az acélgyártás irányának kijelölése, a Martin-acélgyártás és a kokillaöntés megszüntetése, a folyamatos acélöntés bevezetése, a termelés növelésére és a minőség javítására koncentráló, különféle korszerűsítések és fejlesztések. Mindezeknek fiatal mérnökként, majd egyre tapasztaltabb szakemberként, vezetőként közreműködője voltam. Elmondhatom, hogy az acélgyártás technológiai váltása történetének részese lehettem.
– Tíz éve vette át az Acélmű irányítását. Mennyiben sikerült megvalósítani az akkori elképzeléseit?
– Mindig több volt a terv, mint amit végül is sikerült megvalósítani. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az Acélmű egy vertikum része, a stratégiai kérdéseket illetően csak egységben lehet gondolkodni. Az utolsó öt-hat évben még az is kérdőjeles volt, hogy lesz-e nyersvas- és acélgyártás a Dunaferrben. Az elmúlt időszakban a piaci igényeknek megfelelően inkább a termékek feldolgozottsági szintjét növelő egységek, főként a hengerművek fejlesztése volt fókuszban, de a végtermék magas minőségéhez jó acélgyártás is kell. Ehhez szükséges lenne a technológia fejlesztése is olyan berendezésekkel, amelyekkel lehetővé válna az alacsony zárványtartalmú, alacsony karbontartalmú minőségi acélok előállítása, megcélozva ezzel egyes, jelenleg még csak korlátozottan elérhető piaci szegmenseket, mint például az autóipar.
– Milyen a személyes jövőképe?
– Jövőre a hatályos jogszabályok szerint elérem a nyugdíjkorhatárt. Még nem tudom, folytatom-e a munkát itt, esetleg másutt, vagy a nyugdíjas éveimet élem. Ha a pihenés mellett döntök, újra kijárok majd horgászni, mint régebben, és a feleségemmel esetleg az utazásnak is hódolni fogunk. Szép családom van, az egyik fiam vegyészmérnök, itt dolgozik a spektrometriai osztályon, a másik fiam villamosmérnök, a diplomáit Londonban és Barcelonában szerezte. Mindkettőjükre és az édesanyjukra is büszke vagyok, remélem, rájuk is több időm jut majd.

G. L.

Keresés

 Dunaferr Magazin

Kapcsolat

  • 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • 06 25 584 000

Időjárás